Tarány Tamás hírek

Minden barátnője elhagyta

Barátai szerint kevés olyan jó és érzékeny ember van, mint amilyen Tarány Tamás. Az X-Faktor énekese több nehéz időszakon van túl, családjára és haverjaira mindig számíthatott. Szerelmei azonban pont akkor hagyták őt cserben, amikor a legnagyobb lelki válságba került. >>


Kiesett mert kikészült

Tarány Tamás nem lehetett az Egy, mert nem kímélte magát, ezért pont akkor nem tudott maximálisan teljesíteni, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá. >>


Önmagát nyírta ki Tarány Tamás

Óriási vihart kavart a rajongók körében Tarány Tamás szombati kiesése az X-Faktorból. A Bors utánajárt, hogy mi okozta az énekes vesztét, és hogy miért csuklott el a hanga a párbaj közben. >>


Az X-Faktorból kiesett Tamást siratták

Malek Miklós hiába reménykedett, csak egy tanítványa maradt a döntőre. Meglepetésre Muri Enikő és Tarány Tamás állt ugyanis a „páston”, amikor Ördög Nóra megnevezte a párbajozókat. >>


Nagy Feró nem kertelt - kemény beszólások az X-faktorban

Malek Miklós ismét elővette mosolygós gyilkos énjét, Geszti sziporkázott. A nyolcadik élő show legviccesebb mondatai. >>


Tarány Tamás gyémántja jól csillogott

Tarány Tamás a Kimnowak Gyémánt című slágerét választotta. Keresztes több érzést szeretett volna, Feró szerint viszont túl harsányan adta elő ezt a dalt, de ez semmit nem von le a tehetségéből. >>


Tarány Tamás kibillent?

Tarány Tamásra nem haragszanak legjobb barátai, a Rocktenors tagjai a kiesés miatt, ez erőt adott neki a felkészüléshez.  >>


Veszélyben volt az élete!

Súlyos betegsége miatt az énekes a fél gyerekkorát kórházban töltötte. Ez olyan mély nyomott hagyott benne, hogy felnőttként is rettegésben él. >>


Mindketten megjártuk a poklot!

Amikor kiderült, hogy gyermekük lesz, Tarány Tamás szülei hihetetlenül boldogok voltak. Aztán hat hónappal később az édesanya szörnyű hírt kapott. Kisebb csodának számított, hogy Judit és kisfia is túlélték a szülést.
A megpróbáltatások azonban itt még nem értek véget... >>


Kocsis Tibor és Tarány Tamás

„Összetartó csapat lettünk” >>


Szakított menyasszonya az X-Faktor énekesével

Tarány Tamás kedvese nem tudta feldolgozni a hirtelen jött rivaldafényt, ezért kiadta az énekes útját.

Pár héttel ezelőtt még boldogan, mosolyogva mesélt az RTL Klub kamerái előtt kapcsolatáról az X-Faktor 25 éves biztonsági őre, aki közel három évvel ezelőtt az interneten ismerkedett meg kedvesével, Vikivel. A fiatalok olyannyira biztosak voltak érzelmeikben és hittek szerelmükben, hogy nemrég az eljegyzésre is sor került. >>


Megőrülnek a nők az X-Faktor Mackójáért


Mióta kiderült, hogy Tarány Tamás és menyasszonya felbontották az eljegyzésüket, az énekes szinte egy lépést sem tud tenni anélkül, hogy ne botlana szívéért epekedő rajongókba. >>


Még 20 kilót le kell adnia Tarány Tamásnak


Vérrel és verítékkel küzd Tarány Tamás, hogy a szombati élő show-n olyan táncos produkcióval lepje meg rajongóit, amitől még a szőrös szívű mentorok álla is leesik. >>


 

„Torokgyilkos" szám miatt némult el az X-Faktor énekese


Tarány Tamás annyira megerőltette a hangját a legutóbbi élő show-n, hogy később szinte alig bírt megszólalni. >>


Boksszal edzi versenyzőjét az X-Faktor mentora


Malek Miklós a múlt héten még csak fallabdázni vitte Kocsis Tibort, de a rock tematikájú adás előtt már keményebb eszközökhöz folyamodott. >>


Elküldték a TV2-től az X-Faktor sztárjait


Kidobott megasztárosok tolják az X-Faktor szekerét. Az RTL Klub műsorában jelenleg is több olyan énekes szerepel, akiket Friderikuszék tavaly eltanácsoltak a TV2 tehetségkutatójából.  >>


Fény derült a titokra! Ezért hízott el nagyon az X-Faktor népszerű énekese

Tarány Tamás kisgyerekkora óta küzd a túlsúllyal.

Farkastörvények uralkodnak a showbiznisz világában, túlsúllyal ugyanis sokkal nehezebb érvényesülnie egy-egy feltörekvő hírességnek, ez alól pedig az X-Faktor felfedezettjei sem kivételek. >>


Tarány Tamás retteg


Az X-Faktor tehetsége hétről hétre egyre keményebb próbákkal készül az élő show-ra.

Tarány Tamás az X-Faktor legutóbbi élő show-jában bebizonyította, hogy rock zenében is tud nagyágyú lenni. A tehetségnek rengeteg rajongó szorít a megmérettetések előtt, ő azonban mindig retteg a párbajoktól. Tamás az X-nek mesélt félelmeiről. >>


X-Faktor: Tarány Tamás és Muri Enikő a döntős


Mi már tudjuk, ki az a két énekes, aki kiérdemelte 2011-ben, hogy az X-Faktor fináléjában megküzdjön egymással a győzelemért. A Bors olvasói Muri Enikőre és Tarány Tamásra szavaznak. >>


Tarány Tamás: "Köszönöm Viki!"


Budapest - Hálatelt szívvel gondol egykori párjára Tarány Tamás (25), az X-Faktor énekese.

Mint a Blikk megírta, a fiatalembert párja, Viki (20) azért hagyta el, mert nem tudott mit kezdeni a Tamást övező érdeklődéssel és a nyilvánossággal. Úgy döntött, nem szeretne ilyen életet élni. Tamás most megvallotta, tisztában van azzal, hogy a lány nélkül nem jutott volna el idáig. >>


Padlóra küldte Tamást Geszti beszólása

Egész héten Geszti Péter bírálata miatt emésztette magát Tarány Tamás. A biztonsági őrt azért ütötte szíven a mackós külsejét ért kritika, mert úgy véli: testi adottságán képtelen változtatni. >>


Titokban zajlott az eljegyzés! Házasodni készül az X-Faktor versenyzője

Tarány Tamás két és fél év után jegyezte el barátnőjét, Vikit. >>


 

Elárulta eddigi sikerének titkát az X-Faktor sztárja

Tarány Tamás szerint a győzelem kulcsa, hogy mindig, minden helyzetben őszintének kell lenni. Bízik abban, hogy elég erős lesz ahhoz, hogy akár meg is nyerje a versenyt. >>


Exkluzív fotók! Meglepő közös produkcióval debütáltak az X-Faktor sztárjai

Az X-Faktor legjobbjait a mentorok mutatták be a sajtónak. >>

 


Három napja maradt a gyógyulásra az x-faktorosnak

Cserbenhagyta a hangja szerda reggelre Tarány Tamást. Az X-Faktor mackós énekesének pedig lenne dolga bőven, hiszen hétvégén újabb dalokkal kell a mentorok és a közönség elé állnia. >>

Elment a hangja az X-Faktor egyik versenyzőjének

Tarány Tamás annyira megerőltette a hangját a legutóbbi X-Faktor-ban, hogy kúrálnia kellett magát, mert jóformán alig bírt megszólalni. >>

Padlóra küldte Tamást Geszti beszólása

Egész héten Geszti Péter bírálata miatt emésztette magát Tarány Tamás. A biztonsági őrt azért ütötte szíven a mackós külsejét ért kritika, mert úgy véli: testi adottságán képtelen változtatni. >>


Tarány Tamás önbizalomhiányos volt

Tarány Tamásnak a zene a mindene, de még el kell hinnie magáról, hogy jó.>>

Tarány Tamás 15 kilótól szabadult meg az X-Faktor kezdete óta

A mackós énekes a legjobb 12 versenyző közé énekelte be magát szombaton, az élő adásra pedig egy kis meglepetést tartogat: a műsor kezdete óta ugyanis már 15 kilót fogyott. Nemcsak az X-Faktor, hanem saját egészsége érdekében is. >>

Tarány Tamás változtatna külsején

A páratlan tehetségű biztonsági őr akár fogyókúrába is kezdene, hogy megnyerőbb legyen a kinézete. >>